HU | EN

Még nem látszanak az első negyedév népmozgalmi adataiban a járvány hatásai

Utolsó módosítás: 2020.06.04

A megyei statisztikai hivatalok 2020. január–márciusi összesített előzetes adatai szerint a születések, a halálozások és a házasságkötések száma is számottevő csökkenést mutat Erdélyben 2019 első negyedévéhez viszonyítva. Az április–májusban tetőző koronavírus-járvány esetleges következményei ezekben az adatokban még nem szerepelhetnek, mivel a járvány csak március végén érte el Erdélyt (az első haláleset március 23-án történt). Ugyanakkor a most közölt adatok begyűjtése már a szükségállapot alatt folyt, amikor a népmozgalmi adatokat rögzítő anyakönyvi, egészségügyi statisztikai ellátórendszer különleges körülmények között működött. Ezért különösen indokolt hangsúlyozni, hogy előzetes adatokról van szó, amelyeknek a jövőben komolyabb mértékű utólagos javítására kerülhet majd sor.

 

Erdélyben
Az Erdélystat által készített összesítés szerint 2020 első negyedévében 4,1%-al csökkent a születések száma az előző év azonos időszakához képest. Mindössze 14 233 gyermek jött a világra, ami 609 fővel kevesebb az előző évinél. Az előzetes adatok szerint hasonló (4%-os) arányban csökkent a halálozások száma is, 2020. január–március között 21 776 halálesetet regisztráltak, 915-tel kevesebbet, mint 2019 azonos periódusában. A koronavírus kapcsán márciusban 50 erdélyi halálesetet jelentettek, ez a szám arányában elhanyagolható az összhalálozáshoz viszonyítva. Márciusig összességében Erdélyben a születések és a halálozások különbségéből adódó népességfogyás 7543 fő volt, a népességfogyás tempója 3,9%-kal mérséklődött a tavalyi adatokhoz képest. Az elemzett időszakban 5020 házasság köttetett, ami 8,6%-kal (473 házasságkötéssel) alacsonyabb, mint 2019 azonos időszakában.

 

Székelyföldön
A tavalyi pozitív trendekhez képest jelentősen, mintegy 11,4%-kal csökkent Székelyföldön a születések száma, 144 gyermekkel kevesebb születését jelentették a statisztikai hivatalok az idén január és március között. Ugyanakkor halálesetet is kevesebbet regisztráltak (1617-et), mint 2019 hasonló periódusában, összesen 126-tal kevesebben hunytak el. Így a népességfogyás abszolút értékében (495 fő), hasonló az egy évvel korábbi adathoz (477 fő). A házasságkötést tekintve 11,6%-os csökkenés mutatkozik, mindössze csak 349 pár mondta ki a boldogító igent az első negyedévben Székelyföldön.

 

Partiumban
A Bihar, Szatmár, Szilágy megyéből összesített Partium régióban 2020 első negyedévében 2401 gyermek született, 77 gyermekkel kevesebb az előző év azonos időszakához képest, ez átlag alatti, 3,1%-os visszaesés. A halálozás mértékét tekintve 4,4%-os (177 fős) csökkenést figyelhetünk meg. A születések és a halálozások különbségéből adódó népességfogyás 1461 fő volt, ami lényegében csak 100 fővel kevesebb az előző év azonos időszakához képest. A házasodási kedvet tekintve a partiumi régióban 9,4%-os csökkenést figyelhető meg, ami 809 házasságot jelent, 84-gyel kevesebbet a tavalyinál.

 

Közép-Erdélyben
A Kolozs és Maros megyéből álló Közép-Erdély régiójában 2809 gyermek jött a világra, ami alig 1%-kal marad el az előző évi adatokhoz viszonyítva. A halálozások számát tekintve (3996 eset) 4,6%-os csökkenést figyelhetünk meg, ami összesen 194 halottal kevesebb az előző éves adatokhoz viszonyítva. Közép-Erdélyben így népességfogyás a tempója mintegy 12,3%-kal csökkent: míg 2019 ezen időszakában 1354 fő volt, addig 2020. január–március között 1187 főt jelentett. A házasságkötések száma itt kisebb, 2,8%-os visszaesést mutat.


Táblamelléklet

A népmozgalom főbb adatai Erdélyben és egyes kiemelt régióiban, 2020 első negyedévében

 

Élve-

születés

Változás az előző év azonos időszakához képest, %

Halálozás

Változás az előző év azonos időszakához képest, %

Házasság-

kötés

Változás az előző év azonos időszakához képest, %

Erdély

14 233 -4,1% 21 776 -4,0% 5 020 -8,6%

ebből:

Székelyföld

1 122 -11,4% 1 617 -7,2% 349 -11,6%

Partium

2 401 -3,1% 3 862 -4,4% 809 -9,4%

Közép-Erdély

2 809 -1,0% 3 996 -4,6% 930 -2,8%

 

Közzététel: 2020. június 4.

További információ: Gálfi Pálma, Nagy Noémi (info@erdelystat.ro).

A következő népmozgalmi témájú Erdélystat közlemény várható megjelenési ideje: 2020. szeptember 3.

Korábbi Erdélystat közlemények és elemzések, módszertani leírások megtalálhatók a www.erdelystat.ro honlapon.

Előzetes igénylés után közleményeinket, elemzéseinket e-mailen elküldjük Önnek a megjelenés időpontjában. Ilyen igényét az info@erdelystat.ro e-mail címen jelezheti.