HU | EN

Az év első hónapjában nőtt a gyermekvállalási kedv Erdély magyarlakta régióiban

Utolsó módosítás: 2019.08.12

2019 első öt hónapjában Erdélyben a születések száma 0,7%-kal, a halálozásoké 1,0%-kal alacsonyabb volt, mint 2018 azonos időszakában. Így a népességfogyás tempója Erdélyben minimális mértékben gyorsult az előző évhez viszonyítva, öt hónap alatt 11 201 fővel csökkent a népesség.

A két magyar többségű székely megyében azonban 2019. január–májusban az élveszületések száma 4,8%-kal magasabb, a halálozások száma pedig 1,7%-kal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. A népességfogyás tempója így Székelyföldön figyelemre méltó mértékben, 17,4%-kal lassult. Bár kisebb mértékben, de Partiumban is javuló népmozgalmi egyenleg figyelhető meg.

 

2019. január–májusban Erdélyben

25 256 gyermek jött világra 2019. január–májusban Erdélyben, ami 439 fővel, 1,7%-kal alulmúlta az egy évvel korábbi, 2018. január–májusi születésszámot. A megyei statisztikai hivatalok előzetes adataiból az Erdélystat által készített összesítés szerint 2019 januárjában erősebb, februártól májusig azonban már egyértelműen gyengébb volt a gyermekvállalási kedv, mint egy évvel korábban.

Az év első öt hónapjában 36 457-en haltak meg, 1,0%-kal, számszerűen 359 fővel kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. A januári halálozási csúcsot a februári és márciusi jó adatok ellensúlyozni tudták, ezt követően lényegében stagnálás figyelhető meg az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

Májusig összességében Erdélyben a születések és a halálozások különbségéből adódó népességfogyás 11 201 fő volt, ami a népességfogyás tempójának minimális gyorsulását mutatja 2018 hasonló adataival összevetve (11 130 fő).

A január–májusi időszakban 11 879 házasságot kötöttek Erdélyben. Ez az érték igen jelentősen (9,9%-kal) elmarad az előző évitől. Az elmaradás oka gyakorlatilag szinte kizárólagosan egyetlen hónapra vezethető vissza: míg 2018 áprilisában 3293 pár mondta ki a boldogító igent, addig 2019 áprilisában csak 1771.

 

2019. január–májusban a Székelyföldön

Az erdélyi átlagnál pozitívabb népesedési trendek voltak megfigyelhetőek 2019. január–májusban a Székelyföldön. Hargita és Kovászna megyében az év első öt hónapjában 2152 gyermek jött világra, ami 98 gyermekkel, 4,8%-kal magasabb, mint a 2018. január–májusi érték. A növekmény kizárólag Hargita megyére vezethető vissza, ahol 114-gyel több gyermek született, mint egy évvel korábban. Ezzel szemben Kovászna megyében stagnálás, enyhe csökkenés tapasztalható (837 gyermek az egy évvel ezelőtti 853-mal szemben).

Ugyanebben az időszakban a Székelyföldön 2799-en haltak meg. Ez az érték mintegy 1,3%-os csökkenést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva, amikor 2837 fő volt az elhunytak száma.

A születésszám jelentős növekedése és a halálozások számának csökkenése együttesen azt eredményezte, hogy a Székelyföldön – szemben a teljes Erdéllyel – érezhetően lassult a népességfogyás tempója (az ún. természetes fogyás, ami a vándorlási folyamatokat nem veszi figyelembe). A természetes fogyás 2019. január–májusban mintegy 647 főre becsülhető, ami 17,4%-kal alacsonyabb, mint a 2018 ugyanezen időszakára számolt érték (783 fő).

További érdekesség, hogy – Erdély más megyéivel szemben – a házasodási kedv nemhogy csökkent, de nőtt Székelyföldön: az év első öt hónapjában 887 pár mondta ki a boldogító igent, ez 2,8%-os növekedést jelent az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

 

2019. január–májusban a Partiumban

A másik jelentős arányban magyarok lakta erdélyi régióban, a Bihar, Szatmár és Szilágy megyéből összesített partiumi régióban, 2019. május végéig 4363 gyermek született és 6558 halálozás történt. A 2018-as hasonló adatok szerint 4316 születést és 6655 halálesetet regisztráltak. Tehát ebben a régióban is – Székelyföldhöz hasonlóan – a születések számának a növekedése és a halálozások számának a csökkenése figyelhető meg. A két folyamat eredményeképpen a népességfogyás mértéke 2195 fő volt, ami bár Székelyföldhöz viszonyítva alacsonyabb mértékű, de azért 6,5%-os javulás az előző évi hasonló partiumi adathoz képest (2348 fő).

A házasságkötési kedv ebben a régióban bár csökkent, de a csökkenés mértéke jócskán az erdélyi átlag alatt maradt: 2019. január–májusban 2018 házasságot kötöttek, ami 1,7%-kal múlta alul az előző évi adatot.

 

2019. január–májusban Közép-Erdélyben

Erdély harmadik jelentősebb magyar lakosságot tömörítő régiója a Kolozs és Maros megyéből álló Közép-Erdély. Itt 4813 gyermek született az év első öthónapjában, ez 90 fővel elmarad az előző évi adattól. Mivel a halálozások száma (6635 fő) ennél kisebb mértékben csökkent az előző évhez képest, így összességében Közép-Erdélyben a népességfogyás csaknem 3,2%-os gyorsulása figyelhető meg. A házasságkötések száma 2360 volt, ami a házasságkötési kedv 5,1%-os visszaesését mutatja.

 

Táblamelléklet

A népmozgalom főbb adatai Erdélyben és egyes kiemelt régióiban, 2019. január–május

 

Élve-születés

Változás az előző év azonos időszakához képest, %

Halálozás

Változás az előző év azonos időszakához képest, %

Házasság-kötés

Változás az előző év azonos időszakához képest, %

Erdély

25256

-1,7%

36457

-1,0%

11879

-9,9%

ebből:

Székelyföld

2152

+4,8%

2799

-1,3%

887

2,8%

Partium

4363

+1,1%

6558

-1,5%

2018

-1,7%

Közép-Erdély

4813

-1,8%

6635

-0,5%

2360

-5,1%

 

Közzététel: 2019. augusztus 12.

További információ: Kapitány Balázs (kapitany.balazs@erdelystat.ro).

A következő népmozgalmi témájú Erdélystat közlemény várható megjelenési ideje: 2019. november 10.

Korábbi Erdélystat közlemények és elemzések, módszertani leírások megtalálhatók a www.erdelystat.ro honlapon.

Előzetes igénylés után közleményeinket, elemzéseinket e-mailen elküldjük Önnek a megjelenés időpontjában. Ilyen igényét az info@erdelystat.ro e-mail címen jelezheti.